Tartalomfelelős: Tanai Anna, muzeológus

Éjszaka a múzeumban

2021. július 20., kedd 12:54

Országszerte 2021. június 26-án tartották a Múzeumok Éjszakáját, mely rengeteg látogatót vonzott.  Az idei rendezvény azért volt különleges, mert a múzeumok végre visszatérhettek az online-ból az analóg térbe, és élőben fogadhatták az érdeklődőket.

A Duna Múzeum már délután négy órától várta a legkisebb vendégeket Az elveszett királyság c. bábelőadással, majd az Öveges Alapítvány látványos vizes kísérletei ejtették ámulatba a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt.  Ezt követően Sebestyén Sára fotóművész, Botos Péter üvegművész, Wolsky András festőművész tartottak szakmai tárlatvezetést a munkáikból álló Gemetry Positive c. időszaki kiállításban. Este hét órától humoros, ismeretterjesztő állatbemutatón vehettek részt az érdeklődők. Nyolc órától a Krammer Big Band koncertje biztosította a jó hangulatot, majd az Öveges Alapítvány bemutatóján ismét a tudományé volt a főszerep. Az estét a Vörös Niki Quartet koncertje zárta Subicz Gáborral kiegészülve. A délután négytől éjfélig tartó rendezvény alatt látogatható volt az „Év kiállítása” díjat és az „Év Európai Múzeuma” különdíjat nyert Vízeum című állandó kiállítás is.

IMG_4102
IMG_4565
IMG_4481
IMG_4455

Nagyon örülünk annak, hogy a kényszerű bezártság időszaka után több mint 800-an látogattak el hozzánk, hogy valós időben és térben tapasztalják meg az általunk kínált múzeumi élményt!

Utolsó módosítás: 2021. július 20., kedd 12:56, Regdánszki Tamara