A vízgyűjtő területekre az elmúlt héten lehullott nagy mennyiségű csapadék következtében több magyarországi folyón is árhullám vonul le a napokban.
A Duna Múzeum rendezvénye a Föld napja tiszteletére
Korábbi eseményekAz Országos Vízrendezési és Öntözési Értekezletet az idei évben a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság rendezte meg 2023. május 9-10. között Kőszegen.
Az értekezletet Csűrös Krisztián (OVF, főosztályvezető) nyitotta meg és köszöntötte a résztvevőket. A NYUDUVIZIG részéről Busa Tamás főmérnök úr tartott köszöntőt, majd ismertetést a NYUDUVIZIG-ről és a fejlesztési lehetőségeikről.
Az első nap délelőttje az OVF-es kollégák előadásaival kezdődött. Elsőként Csűrös Krisztián főosztályvezető úr tartott egy általános tájékoztatást a Belvízvédelmi és Öntözési Főosztályról, valamint annak feladatairól. Az előadás során kitért a 2023. évi költségkalkulációra is.
A sort Varga György (BÖF) és Bodolai Balázs (Térinformatikai Osztály) kiemelt műszaki referensek folytatták. Előadásukban a térinformatika a belvíz és öntözés szempontjából került bemutatásra, melyben kitértek többek között a különböző térinformatikai alkalmazások igénybevételével végrehajtott szakági feladatokra (pl. MOHOSZ halgazdálkodási területek rendezése), valamint az egyes további feladatok és tervek is bemutatásra kerültek (pl. csatorna szakaszok nyilvántartása/rendezése, parti sávok lehatárolása). Előadásukban bemutatták a KEHOP projekt keretében megvalósuló nagyszabású fejlesztést, a VIZAPP-ot, amely megteremti az adatkapcsolatot a térinformatikai adatbázis (VarGEO_Karbantarto utódja) és a VARSQL között.
Az Öntözési Osztály részéről Somogyi Edina (kiemelt műszaki referens) tartott tájékoztatót az ágazati informatikai fejlesztésekről. (FIR, MVN, VIR/Vízhiány modul, Aszálymonitoring)
Ezt követően Bukodi Csaba, a KDVVIZIG osztályvezetője a Ráckevei (Soroksári)- Duna-ág vízpótlási problémáinak tapasztalatairól beszélt, különös tekintettel a 2018. és 2022. évek kisvizes időszakaira.
Sólyom Péter a KÖTIVIZIG szakágazati vezetője a vízvisszatartás lehetőségeit mutatta be 2023. évben a KÖTIVIZIG területén, majd Békési István osztályvezető úr (KÖTIVIZIG) számolt be az elmúlt évben lezajlott vízhiány elleni védekezésről a 10.02 Zagyvai vízhiánykezelő körzetben.
Koch Gábor, az ADUVIZIG szakmai főtanácsadója, az öntözővíz szolgáltatás és a vízkészlet-gazdálkodás aktuális kérdéseinek helyzetét mutatta be a Közép-Duna-völgyben.
A Lónyay rendszer problémáit, valamint a fejlesztési lehetőségeit Lőrinc Róbert (FETIVIZIG, osztályvezető) ismertette.
A szakmai előadások lezajlása után, a délután folyamán a NYUDUVIZIG vezetésével egy sétát tettünk Kőszeg városában, ahol megismerhettük a város főbb nevezetességeit.
A séta után a szervező NYUDUVIZIG-es kollégák egy néptáncbemutatóval egybekötött borkóstolóval lepték meg a résztvevőket.
Az Értekezlet második és egyben utolsó napján az Ős-Dráva rendszer került bemutatásra Cser Valéria kiemelt műszaki referens (DDVIZIG) részéről és az első évben lezajlott üzemelés tapasztalatait is megosztotta a jelen lévő kollégákkal.
A TIVIZIG részéről Nádasi György osztályvezető ismertette a folyamatban lévő projekteket, a közeli és távlati fejlesztési elképzeléseket a TIVIZIG működési területén.
A délelőtt első része az ATIVIZIG-nél tapasztalt termálvíz elvezetések és bevezetésekkel kapcsolatos konfliktusok bemutatásával zárult, amelyet Keresztesy Attila, vízrendezési referens előadásával ismerhettünk meg kicsit jobban.
Az Értekezlet záró előadását Kovács Richárd, szakágazati vezető (ÉDUVIZIG) tartotta, amely során az invazív növényfajok elterjedésével kapcsolatos vízgazdálkodási kérdések és beavatkozási javaslatok kerültek bemutatásra.
Láng István, főigazgató úr a második nap délelőttjén csatlakozott a Kőszegen összegyűlt kollégákhoz. Az értekezlet zárásaként megköszönte a megjelentek részvételét, valamint beszélt az elkövetkező időkben várható ágazatot érintő nehézségekről és kihívásokról. A belvíz és az öntözés témaköre előtérbe került, így biztosan sok munka és kitartás fog kelleni az elkövetkezőkben az ágazatban dolgozók számára, jegyezte meg Főigazgató úr.
Az OVF és a vízügyi igazgatóságok nevében ezúton köszönjük a tartalmas és színvonalas szervezést a NYUDUVIZIG-nek!
Major Orsolya